2013. October 21.

A Szerbiai Köztársaság állami ünnepe: a békekötés napja az I. Világháborúban

Az állami és egyéb ünnepekről szóló törvény értelmében Szerbiában (az SZK Hivatalos Közlönye, 43/01, 101/07 és 92/11) ünneplik a béke megkötésének napját az I. Világháborúban, így 2013. november 11. (hétfő) - munkaszüneti nap.

2013. October 21.

Szerződés az igazgató jogairól és kötelezettségeiről

Gyakran előfordul, hogy a gazdasági társaság alapítója igazgató is a gazdasági társaságban, miközben teljes munkaidővel másik munkaadónál áll munkaviszonyban.
A munkáról szóló törvény 48-ik szakasza értelmében (az SZK Hivatalos Közlönye 24/2005, 61/2005, 54/2009 és 32/2013) a munkaadó és a munkaviszonyt nem létesítő igazgató közötti jogokat, kötelezettségeket és felelősséget szerződésben határozzák meg.
A pót- vagy részmunka
A munkáról szóló törvény 202-ik szakasza alapján: „A foglalkoztatott, aki teljes munkaidőben dolgozik munkaadójánál, pót- illetve részmunkaidőről szóló szerződést köthet másik munkaadóval, de az legfeljebb a teljes munkaidő egyharmadára vonatkozhat.”
Az igazgató részmunkájának (pótmunka - szerbül: dopunski rad) elszámolásáról szóló szerződés példája/mintája
A pót-, illetve részmunkáról szóló szerződés példája/mintája

2013. September 23.

Rendelet annak a rendeletnek a módosításáról, amely meghatározza azokat a tevékenységeket, amelyek végzésénél nem kötelező a forgalom pénztárgépi nyilvántartása

Rendeletet hoztak az olyan tevékenységek meghatározásáról szóló rendelet módosításáról, amely tevékenységek végzése során a változásokat nem kötelező pénztárgépben rögzíteni és nyilvántartani (az SZK Hivatalos Közlönye 59/13-as szám).

2013. September 23.

A gazdasági társaságok vagyonának és szolgáltatásainak felhasználása magáncélokra a tulajdonosok részéről

2013. május 30-tól kezdve második jövedelemnek számít a gazdasági társaság vagyonának és szolgáltatásainak magáncélokra történő felhasználása a gazdasági társaság tulajdonosa részéről, a polgárok jövedelmi adójáról szóló törvény 85-ik szakasza 1. bekezdése és 13-ik szakasza értelmében (az SZK Hivatlos Közlönye, 24/2001...47/2013, 48/2013-as szám).

2013. August 20.

A gazdasági társaságok alapítóinak társadalombiztosítási járulékai, amennyiben nem létesítettek munkaviszonyt saját társaságukban

Azoknak a gazdasági társaságokat alapító tagoknak, akik nem léptek munkaviszonyba saját társaságukban, de saját gazdasági társaságukban dolgoznak, ilyen alapon pedig társadalombiztosítási járulék fizetésére kötelezettek, a gazdasági társaság köteles elszámolni a társadalombiztosítási jérulékot, mégpedig a lealacsonyabb (legkisebb) alapra, és az előző hónapra vonatkozóan a hónap 15-ik napjáig befizetni azt, továbbá az adóhatósághoz el kell juttatnia a társadalombiztosítási járulék elszámolását a PP OD-O űrlapon minden hónap 5-ig az előző havi befizetések vonatkozásában