Az átalányadót fizetők számlaadási kötelezettsége, amennyiben nem kötelesek pénztárgépen keresztül forgalmuk nyilvántartására

Szerbia Hivatalos Közlönye 83/12-es számú, 2012. augusztus 24-én megjelent Hivatalos Közlönye közzétette azt a módosított és megváltoztatott rendeletet, amely azoknak a tevékenységeknek a meghatározásáról szól, amelyek végzésénél a forgalmat nem kötelező pénztárgépen keresztül nyilvántartani. A rendelet a megjelentetéstől számított nyolc napon belül, tehát 2012. szeptember 1-én lépett hatályba.

Azok az átalányadózó vállalkozók, akik olyan tevékenységeket végeznek, amelyek ennek a rendeletnek a szellemében nem kötelesek forgalmukat pénztárgépen keresztül nyilvántartani, továbbra is kötelesek a nyújtott szolgáltatásról vagy eladott áruról számlát kiállítani, a forgalmat pedig nyilvántartásba venni. Továbbra is kiállíthatnak pénztárgépes számlát, és kötelesek a napi jelentést is kinyomtatni a megvalósított forgalomnak „A megvalósított forgalomról szóló üzleti könyvben” (KPO) való nyilvántartása végett, de ezentúl nem kötelesek olyan berendezést (GPRS terminal) használni, amely lehetővé teszi a pénztárgép kialakított napi jelentéseinek távolból történő leolvasását. Nem vonatkozik rájuk a pénztárgépek rendszeres műszaki vizsgálata elvégeztetésének kötelezettsége sem.

Ezek az átalányadót fizető vállalkozók dönthetnek úgy, hogy a számla kiállításánál nem használják a pénztárgépet, és ebben az esetben számítógépen kinyomtatott, vagy kézzel írt számlát („paragon blok”) adhatnak ki.

Olvasói hozzászólások

Ehhez a bejegyzéshez még senki nem szólt hozzá. Legyen Ön az első aki megosztja véleményét!

Új hozzászólás

Biztonsági kód<span></span>