Meghatározták a zenei művek, előadások és hanghordozók közzétételéért járó térítményre való jog megvalósításának egységes díjszabását

A szellemi tulajdonnal foglalkozó intézet elkészítette a zenei alkotások, előadások és fonogramok nyilvános közvetítési térítményeire vonatkozó jog megvalósításának szolgáltatási díjszabását, amely az SZK Hivatalos Közlönyének 45/13-as számában jelent meg, 2013. május 25-én lépett hatályba és 2014. január 1-ig érvényes. A díjszabás meghatározza a szerzői térítés, az előadók és a fonogramok gyártói térítése megállapításának arányait és módját, amelyet a zenei alkotások, előadások és fonogramok felhasználói fizetnek a köztársaság területén a következők alapján:

  • a zenei alkotások, előadások (interpretációk) és fonogramok nyilvános közlése a szerzői és hasonló jogok kollektív megvalósításával foglalkozó szervezetek repertoárjában (műsorában), és
  • a zenei alkotások, előadások és fonogramok nyilvános közlése hanghordozókról és hang- és képhordozókról a szerzői és hasonló jogok kollektív megvalósításával foglalkozó szervezetek repertoárjában (műsorában).

 

A repertoárt a következő szervezetek repertoárjai (műsorai) képezik: SOKOJ (Organizacija muzičkih autora Srbije – Szerbiai Zenei Alkotók Szervezete), OFPS (Organizacija proizvođača fonograma Srbije – Szerbiai Fonogramgyártók Szervezete) és PI (Organizacija za kolektivno ostvarivanje prava interpretatora – Az előadók jogai kollektív megvalósításának szervezete).

Olvasói hozzászólások

Ehhez a bejegyzéshez még senki nem szólt hozzá. Legyen Ön az első aki megosztja véleményét!

Új hozzászólás

Biztonsági kód<span></span>